A nagy nap óta!

28 07 2009

ajj-ajjj, úgy érzem, komoly problémák akadnak: mocskosul lusta tudok néha lenni.

De valójában azért nagyszerű érveim is vannak arra, miért nem írtam július elseje óta: unokatestvérem, Geri érkezése, Violett szülei, illetve a szüleim itt tartózkodása.

Akkor az elején: Geri kitalálta, hogy egy két hetes sebészet gyakorlatot szeretne INK-ban eltölteni. néhány igazolás beszerzése utána már semmi akadály nem volt előttünk. Érkezését egy szombat hajnalra időzítette, a Wiener Walzer ugyanis hajnal fél három körül érkezik meg  ide. Aznap este volt az osztrák Bundes Liga Döntője, amit a tiroliak simán nyertek. Ergo utána este grill party és közös ünneplés a tivoli strandon. Elég klasszul sikerült, alátámasztja ezt az is, hogy Geriért kissé kapatosan érkeztünk a pályaudvarra. NA jó, én inkább mint Viol, de szerintem ő csak jól tud hallgatni. Geri és Viol biciklivel mentek vissza a koliba, én meg az éjszakaival vittem oda Geri bőröndjét, mert hát jóhiszeműen felajánlottam neki ezt. Akkor még nem tudtam, hogy ez egy kb 30-40 kilós szörnyeteg. Tényleg rém nehéz. Az éjszakai busztól pedig egy kellemes 25 perces séta eléggé lefárasztot ahhoz, hogy arcom hasonlóan szürke legyen megérkezésemkor, mint amikor Viol az ajtót zárta az ujjamra. Halál!

De no para! Geri megkezte gyakorlatát, minden nap újabb és újabb sikert jelentett számára. És akkor pénteken megérkeztek Violett szülei, és közösen elmentünk Stansba, ahol a hegyi patak szikla szurdokjának peremén mászhattunk fel a hegyi bencések rendi kolostorhoz, hogy egy 1605 óta készített búza sörrel csillapítsuk szomjunkat…

 

Másnap irány Kühtai 2000 méteres csúcsai. Isszonyat hideg volt elsőre, de a táj kárpótolt minket. Négy tó túra öt tóval, Gyűrűk urát időző táj, kedves tehenek és lovak, no meg jó hangulat.

P7080105

P7080125

P7080134

P7090152 Na jó, itt is volt egy nagyon hangulatos kis Hütte, ilyen kihagyhatatlan féle!

 

P7090183

Anyáék csak kedden érkeztek, mert kipróbálták a nyári síelés előnyeit Hintertux gleccserén: Szép idő (néha), kevés ember, fenséges táj, a szállásodon meg kitűnő idő. Kedden este megérkeztek Innsbruck városába. Addigra Valenték már hazamentek, jött helyettük viszont egy Tóth család, illetve annak egy része, azaz Zsombor, barátnője, valamint keresztanyám. Így Geri egész héten a műtősruhát és a túracipőt váltogatta. Péntekre mi is szabaddá tettük magunkat Viollal, és megmutattuk anyáéknak is Kühtai csúcsait. Nem tehetünk róla, teljesen beleszerettünk Viollal. Persze, ha valakinek össze-vissza, rendszertelen lenne felsorolásom és élménybeszámolóm, bármikor segítségül hívhatja Viol oldalát,

                                                                        http://vilcsi.wordpress.com

Közös Kühtaiozásunk: (((a technika kedves ördöge: sok sok fotót akartam ide is feltenni egy galériáába, de az előző galériába tette fel, szóval kérlek most irány vissza 17 sor feljebb, és nézd meg ezeket a képeket is!!! )))

Végül apáék távozását egy közös vacsorával zártuk, ahol megünnepeltük az eljegyzésünket Viollal, iletve koccintottunk Szüleim házassági évfordulójára. Hát ennyi lett volna. Apró felfordulást okoztunk Innsbruck nyugodt életében vendégeinkkel, de sebaj: tudják csak meg, milyen a magyar virtus!!!

LEgyetek jók:

Igérem, nem leszek lusta, és megírom a bejegyzést a Mili-Turnierról, alias Bodensee-Cupról!!!!!! 3 nap fejetlenség!!

csá


Műveletek

Információ

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s




Follow

Get every new post delivered to your Inbox.